Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy egészségmegszállott, cserébe kezdő háziasszony. Lelkesen próbálkoztam, kísérleteztem, olykor, ha valóban szeretettel kotyvasztottam, igazán finom étkek kerültek az asztalra. Ám kedvenc férjem a rózsaszín ködből pislogott, hogy rendben van, egészséges ez, de mivel lakjak jól? Idővel ő vette kézbe a konyhai irányítást, annál is inkább, mert egy tüneményes kislánnyal gyarapodott a családunk, nekem pedig fontosabb lett hirtelen a vele töltött idő, mint az, hogy mi kerül az asztalra? Fél év sem telt bele és a főzés újfent megtalált, ám virtuális formában. Egy olyan munkát kaptam, ahol főzős műsorokról kellett idegen nyelvű leiratot készítenem. Ez igazán élvezetes és tanulságos utazás volt a gasztronómia világába, abba sem akartam hagyni! Idő közben egyre mélyebben kutakodtam az egészséges életmód bugyraiban. Akkor vakartam legnagyobb átéléssel a fejem búbját, amikor az alig másfél éves kisfiam Túrórudit követelve döngette a hűtőt. Vajon hol rontottam el? Ezek a gézengúzok miért nem inkább nyers zellerszárat és vörösáfonyát esznek? Létezik innen kiút? A "bio" szótag valóban garancia-e arra, hogy egészséges? Vagy csak tegyük mellé a kétszeres szorzót és ennyivel le is tudva a történet. Ilyen és ennél provokatívabb kérdésözön cikázott hónapokon át keresztül, kasul a fejemben, de mára már azt mondhatom, egész otthonosan mozgok az öko-bio-zöldpiacon. Jó tanítókra leltem az interneten, pár blognak rendszeres olvasójává váltam, és íme most itt vagyok és hintek egy kis hétköznapi tudást.