Sertéskorkölt tarhonyával
Elkészülési idő: 90 perc
Személyek: 4 fő
Értékelés:
Sertéskorkölt tarhonyával

Hozzávalók:

80 dkg sertéslapocka
2 nagy fej vöröshagyma
10 dkg sertészsír
1 db paradicsom
pirospaprika
koriandermag
1 kk barnacukor

2 dl vörösbor
petrezselyem

Elkészítése:

Mossuk meg és kockázzuk fel a húst. Egy lábosban dinszteljük meg a szintén felkockázott vöröshagymát. Amikor a hagyma kezd üvegesedni, akkor !és most figyeljenek! öntök bele 0,5 dl vörösbort, és dobok rá egy mokkáskanál barnacukrot. Ezt egy darabig párolom, aztán jöhet bele a husi, amire frissen őrölt koriandert szórok. A tűzről félrehúzva szórjuk rá a pirospaprikát, amit miután összeforgattunk a hússal, felöntjük 1,5 dl vízzel és így toljuk vissza a tűzre. Forralunk rajta egyet és, ha minden igaz, akkor a paprikától és a hagymától egy jó sűrű alapot kapunk. Innentől aztán ki-ki saját belátása szerint öntse fel fele bor, fele vízzel, sőt fűszerezheti akár egy kis borssal, sóval és babérlevéllel is (hiszen ez nem pörkölt wink). Nincs is más dolgunk, minthogy megvárjuk, hogy a hús megpuhuljon, és már tálalhatjuk is. Szerintem nokedlivel és tejfölös uborkasalátával isteni.


cimkék: sertéslapocka | koriandermag | |

Hozzászólások:

Felhasználónév:
Jelszó:
Regisztráció | Új jelszó